|
A háztartásokban található elektromos készülékek száma folyamatosan növekszik. Annak ellenére, hogy az új készülékek fogyasztása egyre kedvezőbb, a lakások áramfelvétele egyre több. Azt, hogy egy lakás egyszerre mekkora áramot vehet fel a hálózatból, az első túláram védelmi egység (biztosíték) határozza meg. Ez a fogyasztásmérő alatt található áramszolgáltatói kismegszakító. Ez az áramszolgáltató tulajdona, értéke a fogyasztói szerződésben van rögzítve. Nagyobbra a megfelelő dokumentációk elkészítése után, csak az áramszolgáltató szerelői cserélhetik. Ezt a folyamatot nevezik teljesítmény bővítésnek. (amper bővítés) |
|
A teljesítmény bővítés menete:
Egy áramszolgáltatói minősítéssel rendelkező vállalkozóval felül kell vizsgáltatni a fogyasztás mérőhelyet. A felülvizsgálat során fel kell mérni a csatlakozóvezeték keresztmetszetét, állapotát, a mérőhely állapotát, a mért fővezeték keresztmetszetét, állapotát. A felülvizsgálat eredménye dönti el, hogy milyen áramerősségig bővíthető az áramszolgáltatói kismegszakító, szükséges-e műszaki beavatkozás.
Ezután ki kell tölteni az igénybejelentő nyomtatványt, és le kell adni az ügyfélszolgálaton. Társasház esetén a nyomtatványt a közös képviselőnek is alá kell írnia.
A szerződés elkészülte után az áramszolgáltató szerelői elvégzik a szerelést.
Az ügyintézés átfutási ideje kb. 2 hét.
Költségek:
Munkadíj: 9500 Ft (bruttó). A munkadíj a következőket tartalmazza:
- munkatársunk kimegy a helyszínre
- felméri a mérőhely állapotát, vezetékek hosszát, vastagságát
- elvégzi a méretezést
- segít kitölteni a nyomtatványokat (5 db)
- kitölti a dokumentáció műszaki részét
- a dokumentációt leadja az E.ON ügyfélszolgálaton
- aláírja az ügyfélszolgálaton kapott dokumentumokat
- tájékoztatja az ügyfelet az egyeztetett időpontról
Az áramszolgáltató felé 1x32A-ig nem kell fizetni. Felette 3600 Ft/amper + áfa csatlakozási díjat kell fizetni.
![]() |
Ha nagyobbra szeretné cseréltetni az áramszolgáltatói kismegszakítóját, vegye fel velünk a kapcsolatot. Kattintson ide. Küldje el üzenetét innen a honlapról, akár most rögtön. |
| Gyakran Ismétlődő Kérdések |
Az ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy 32 amper-ig lehet bővíteni. Miért mondta a szerelő, hogy csak kevesebb lehetséges?
A bővítésnek a hálózat állapotától függően lehetnek műszaki korlátai. A felülvizsgálat során a vezetékek keresztmetszetét figyelembe véve kell kiszámítani a lehetséges legnagyobb áramerősséget. Régi épületeknél előfordulhat, hogy felújítás nélkül egyáltalán nem lehet bővíteni.
Az Ügyfélszolgálaton azt mondták, hogy 32 amper-ig ingyenes a bővítés. Miért kell mégis fizetni?
A bővítés 32 amper áramerősségig az áramszolgáltató felé ingyenes. A felülvizsgálatot, dokumentáció készítést a fogyasztónak kell megrendelnie egy vállalkozónál. Ennek költsége a fogyasztót terheli.
Miért kell a közös képviselőnek aláírnia a nyomtatványt?
A társasházi lépcsőházakban az áramszolgáltatói kábel csatlakozása és a fogyasztásmérők közti méretlen fővezeték a társasház közös tulajdona. A mérő az áramszolgáltató, a mérő és a lakás közti vezeték pedig a fogyasztó tulajdona. A közös képviselő a nyomtatványon arról nyilatkozik, hogy hozzájárul a közös vezetéken a többlet áram átvezetéséhez.
Hogy kell kiszámítani a fizetendő csatlakozási díj összegét?
1 fázisú csatlakozás esetén 32 amper a legnagyobb áramerősség. Ez ingyenesen jár minden fogyasztónak.
3 fázisú csatlakozás estén a kismegszakítók értékei összeadódnak. Tehát 3x16A esetén is 32A jár ingyen és a fennmaradó 16A után kell fzetni.
![]() |
Ha nagyobbra szeretné cseréltetni az áramszolgáltatói kismegszakítóját, vegye fel velünk a kapcsolatot. Kattintson ide. Küldje el üzenetét innen a honlapról, akár most rögtön. |




