| Díjtartozás miatt kikapcsolt fogyasztási helyek visszakapcsoltatása: Díjtartozás miatt kétféleképpen szokták kikapcsolni a fogyasztási helyet. Az egyik változat mikor csak leplombálják a kismegszakítót, megakadályozva annak felkapcsolását. Ez a egyszerűbb eset. Ilyenkor csak ki kell fizetni a tartozást, és az áramszolgáltató szerelői leveszik a plombát. (A plomba házilagos leszerelésével nem érdemes próbálkozni mert súlyos pénzbüntetést, vagy a mérő leszerelését vonja maga után.) | ![]() |
A másik eset mikor leszerelik a fogyasztás mérőt is. Családi háznál általában a csatlakozót is levágják az oszlopról. Ebben az esetben egy minősített szerelőt is be kell vonni a visszakapcsolás menetébe. (Az ügyfélszolgálaton sajnos gyakran mondják azt az ügyfélnek, hogy " írassa alá" az igénybejelentőt egy szerelővel. Ezzel azt a hatást keltik, mintha a szerelőnek más tennivalója nem is lenne.)
A mérő leszerelésével a fogyasztó szerződése megszűnik. A visszakapcsolás ezért "új bekapcsolásnak" minősül. Új bekapcsolás esetén a fogyasztásmérőhelynek meg kell felenie az áramszolgáltató irányelveinek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szabványos műanyag szekrényt kellene felszerelni a mérőtábla helyett. Ennek költségeit a díjtartozás miatt kikapcsolt ügyfelek azonban álltalában nem tudják vállalni. Ezért az áramszolgáltató a fogyasztók helyzetének megkönnyítése érdekében a felújításra türelmi időt ad. Ez a idő többször változott, jelenleg egy év. Az egy éven belül visszakapcsolt mérőhelyek esetén tehát a fogyasztónak két választása van:
- Eredeti állapotban hagyja a mérőhelyet, és így kapcsoltatja vissza. Ikyenkor visszakapcsolási díjat kell fizetni. A visszakapcsolási díj jelenleg 21.000 Ft.
- Felújíttatja a mérőhelyet, műanyag szekrényt szereltet fel. Ebben az esetben az áramszolgáltató a csatlakozási díjat elengedi.
Természetesen a csatlakozónak, a mérőhelynek és a mért fővezetéknek meg kell felelnie a villamos szabványoknak, és a méretezési értékeknek. Ezért előfordulhat, hogy egy elevult, műszakilag reromlott, de a kikapcsolás előtt üzemelő mérőhelyet csak felújítás után lehet visszakapcsoltatni.
Vegye fel velünk a kapcsolatot. Kattintson ide. Küldje el üzenetét innen a honlapról, akár most rögtön.
telefon: 20/9857-890
Az áramszolgáltatóhoz kapcsolódó szolgáltatásainkat az E.on szolgáltatási területén, azon belül Győrben és környékén végezzük. Távolabbi településekhez itt talál minősített szerelőt.



